Fidesz.Sopron

(http://fidesz.sopron.hu/)

Rovat: Olvasnivaló

2006. jĂşl. 20., cs. 12:11


Big Bayer

2006. július 19.
Bayer Zsolt volt az ERGO sátor vendége a nulladik napon. Zsidó Ferenc, a Polgári Élet erdélyi lap főszerkesztője beszélgetett az író-publicistával. Bayer végtelen csalódottságát mély szarkazmusba burkolta. Előadása jobb volt, mint a rádiókabaré. Sajnos szavai nyomán magunkon nevettünk.
Nincs mit írnom, nincs kinek írnom - jelentette ki a beszélgetés elején. Rossz lelkiállapotával indokolta, hogy április óta nem publikált egyetlen sort sem a Magyar Nemzet hasábjain. A választások óta minden budapestit utál. Hiába tudja, hogy csak az emberek fele "hibás", arcról ezt nem lehet megállapítani.

Értetlenségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy hol is van az a szavazóréteg, aki jobboldali, ám nem ment el a december 5-i népszavazásra. Hiába veregetik a hátát, szeretik és kívánnak neki kitartást, buzdítják további munkára mégis keserű a szájíze. Nem hátbaveregetni kell, hanem 2004 decemberében el kellett volna menni szavazni és akkor ma minden erdélyi magyarnak kettős állampolgársága lenne.

Menjenek nyugati egyetemre a fiatalok?


"Ha tíz évvel fiatalabb lennék és egyetlen gyerekem lenne, akkor én úgy elmennék Magyarországról, mintha itt sem lettem volna." Hozzátette, három fiát mostantól úgy neveli, hogy tizennyolc éves korukban nyugati egyetemre menjenek tanulni, "és ha van egy kis eszük, soha többet nem jönnek vissza - jegyezte meg némi keserűséggel."

Elmondta, ha tudta volna 1988-ban, hogy lesz egy népszavazás (ti. a kettős állampolgárságról), amely úgy végződik, ahogy, és 2006-ban Gyurcsány Ferenc lesz a miniszterelnök, akkor disszidál Fidesz-alapítás helyett. És persze ha így tett volna, tette hozzá, ma akkora Mercedesszel járna mint ide Lacháza, és konkrétan tesz az egészre.

Reagált arra a román számítógépes játékra (Romanii in Spatiut), melyben a cél minél több magyar kiirtása, és a Nagy Román Galaktikus Birodalom megteremtése. Bayer azt mondta: "kíváncsi lennék, milyen reakciót váltana ki, ha egy játékban a zsidókat kellene irtani."

Kádár Jani bácsi


A magyarság bajainak forrásaként a kádári rendszert jelölte meg. Kádár alkut kötött a magyar néppel. Ha nem beszél senki 56-ról, nem lázadozik, akkor cserébe lesz mit zabálni, és nem fog senki télen megfagyni. Ebbe a magyar nép belement. "Nekünk még kommunistából is a legalja jutott." Ceaucescu alatt viszont éhen döglöttek és megfagytak az emberek, ma mégis van egy román nemzet.

Magyarországnak nincs nemzetpolitikája - mondta. "Vannak Medgyessyink meg Gyurcsány Fletóink, de nemzetpolitikánk nincs. És sajnos, ha már nemzet nem is, legalább nyelvi közösség vagyunk. Ebben a közösségben mindenki ismeri az égig érő paszuly meséjét. Ám úgy tűnik az ország fele a seggig érő paszulyt olvasta. Felmegy a legkisebb fiú és fent egy nagy segget talál. "Azt meg ha már ott van, a legjobb kinyalni" - fogalmazott hozzátéve: "Magyarország fele, ha van egy segg valahol, odaszalad, és kinyalja."

Az ügy menthetetlen


A proletármentalitást is sajátosan adta elő. Azt mondta, a magyar társadalom fele proletármentalitással él. "Az pedig nem más, mint a magabiztos, feltörhetetlen ostobaság. Olyan hülye vagyok mint a föld, ellenben rettenetesen magabiztos - jellemezte."

Gyurcsány Ferencről azt mondta, mióta az ország többsége megválasztotta, ő már nem hisz semmiben. "Ha őt meg tudta választani a magyar nemzet, akkor ez az ügy menthetetlen."

gondola.hu - fidesz.hu